DISC

A DISC egy mozaikszó (Dominance, Influence, Steadiness, Compliance, azaz Dominancia, Befolyásolás, Kitartás és Szabálykövetés), amit egy amerikai pszichológus, Dr. William Marston alkotott meg az 1920-as évek végén.

A DISC profilok kivétel nélkül pozitív kicsengésűek, a résztvevő gyengeségeit nem hibaként róják fel, hanem tanulási lehetőségként, ami végső soron készségeinek javítását tűzi ki célul.

Az értékelés a mozaikszóban meghatározott négy fogalom alapján négy személyiségtípusra koncentrál.

Domináns: eredményorientált, munkájában határozott és magabiztos, bátran vállal kockázatot és gyors döntés jellemzi. Tanulási területei: az indulatok visszaszorítása, a versengő, uralkodó viselkedés levetkőzése.

Befolyásoló: Kreatív, gyors, lényeglátó gondolkodás, optimista világnézet, illetve nyitottság jellemzi a munkatársak felé. Tanulási területei: törekvés a rendezettségre, a felületesség kerülése, illetve az idővel való optimálisabb gazdálkodás.

Kitartó: Higgadt, harmonikus, megfontolt munkaszemlélet, mely a csapatban való munkavégzéskor is kidomborodik. Tanulási területei: az érzelmek magasabb fokú megélése, a munkatempó javítása. Jelen személyiségtípus hajlamos az érvek és ellenérvek ütköztetését munkahelyi konfliktusként, személye elleni támadásként megélni.

Szabálykövető: Munkájában precíz, pontos, megbízhatóság és feladatorientáltság jellemzi. Tanulási területei: az érzelmek megélése, a kevesebb információból történő gazdálkodás, és a részletekben való elveszés kerülése.

ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓ

 

Asszertivitás, asszertív magatartás: A belső harmónia legfontosabb alapjai az egyén önelfogadása, önbizalma, valamint a mások irányában - vagyis az egyént körülvevő környezet irányában - való hasonló elfogadás és bizalom. Ezen attitűdök meghatározzák, hogyan észleli az egyén a különböző helyzeteket, és jellemző viselkedésjegyek kialakulásához vezetnek.

Az asszertivitás olyan kommunikációs módszer, amely ötvözi az önérvényesítést és a mások érdekeinek figyelembe vételét, ezáltal elősegíti az erőszakmentes kommunikációt és hosszú távon a szociális hatékonyságot. Az asszertivitás tanulható, fejleszthető, s elsajátítása elősegíti és megkönnyíti a konfliktushelyzetek megoldását.

PYGMALION - EFFEKTUS

 

Egy érdekes kísérlet során (Rosenthal és Jacobson, 1968) általános iskolai tanároknak azt mondták, hogy az osztályukban néhány gyerek nagymértékben, az átlagon felül fog fejlődni. Ezeket a gyerekeket azonban teljesen véletlenszerűen választották ki, ugyanolyan képességűek voltak, mint a többiek. A tanárokkal viszont ezt nem közölték, nekik azt mondták, hogy egy előzetes teszt alapján várható a gyerekek átlagon felüli fejlődése. A tanév végén aztán a gyerekek intelligencia hányadosát egy valóságos intelligencia hányadossal mérték meg. Az eredetileg véletlenszerűen kiválasztott gyerekek, akiket a tanáraik más szemmel néztek, a társaikhoz képest 10 ponttal nagyobb növekedést értek el intelligenciahányadosban. Úgy tűnik, hogy a javulásra számító szemléletmód a tanárok részéről valóságos javuláshoz vezetett, valószínűleg azért, mert a tanárok az előzetes elképzeléseik alapján máshogyan kezelték a felmerülő nehézségeket és sikerélményeket is.

A fenti kísérletben tetten érhető hatást Pygmalion effektusnak is szokták hívni Ovidius „Metamorfózisok” című műve alapján. Pygmalion egy szobrász, aki halálosan beleszeret az általa kifaragott, gyönyörű női szoborba, akit Galatheának nevezett el. A szerelem istennője, Aphrodité, végül megkönyörül rajta és életre kelti Galatheát. Pygmalion elképzelése, álma valóra vált.

 A Pygmalion effektusnak vagy önbeteljesítő jóslatnak nevezett jelenség lényege, hogy a másokkal szembeni elvárásaink olyan erősek, hogy képesek befolyásolni a másik magatartását. Tetteink, viselkedésünk gondolataink alapján működnek, így az elvárásaink befolyásolják a másik féllel szembeni magatartásunkat és ezen keresztül az ő magatartását is.

A bennünk élő képek tehát nagymértékben befolyásolhatják a másik fél viselkedését, teljesítményét. Az önbeteljesítő jóslatnak ezért nagyon fontos tanulságai vannak az vezetői működésre nézve is. Hogyan viselkedik egy edző, aki hisz játékosában. Ad neki játéklehetőséget, bíztatja, segíti, nehéz helyzetekben felkarolja. Ez önmagában már hozzájárul a fejlődéséhez, még akkor is, ha a képességei nem lennének olyan jók. Ezzel szemben vegyünk egy tehetséges játékost, akiben az edzője nem hisz. Ha hibázik, azonnal lecseréli, nem fektet energiát sem a biztatásába, sem a készségeinek egyéni fejlesztésébe. Óhatatlanul lelassul fejlődése.