Keresés

Se nász, se avar

A kisbusz hátsó ajtajához ütődött valami. Összerezzent. A csomagok közötti résekben nem látott semmi gyanúsat. A tükörben pillantotta meg őket. Sötét hajú kamaszok lopództak felé fekete pulóverben. Pár másodperc alatt körbevették az autót. Éhes szemű hiénák. Könnyen kiszúrták a magyar rendszámot az egyetlen autón, ami a romos utcán parkolt. A szocialista realizmus jegyében megtervezett, félig kész, vaksin tátongó lakóházak között dekkolt szabad prédaként. Ildinek annyi ideje maradt, hogy lezárja az ajtókat. Dühös és ideges volt egyszerre. Megmondta Tamásnak, hogy ne álljanak meg Nagyváradon. Ehhez képest itt hagyta egyedül a kocsiban. Kísértetváros, futott át az agyán, amíg várakozott. Próbálta elképzelni, mi történhetett, de megzavarták. A kölykök, miután látták, hogy kizárólag csomagok tornyosulnak a hátsó ülésen, mint piócák tapadtak az üvegre. Szó nélkül bámulták másodpercekig mind a hatan. A legmagasabb fiú ütött először. A pár naposnak tűnő seb kidagadt a homlokán, amikor öklével belebokszolt az ablaküvegbe. A lány ösztönösen középre húzódott, és összegömbölyödött. Egy kormos képű, talán tizenkettő, ha lehetett, bottal verte a hátsó ablakot. A harmadik ütésre robbant. Apró szilánkok terítették be a csomagokat. Egy kéz nyúlt be, és megpróbálta kinyitni az ajtót. A dobozoktól nem fért hozzá a kallantyúhoz. A legidősebb suhanc nem vette le a lányról a szemét. Ekkor szólalt meg először, furcsa akcentussal.

– Gombold ki az inged! – mondta nyersen, szinte kiabálva. Akkor már mindegyik ütötte a buszt, ahol érte. Ijesztő ritmust diktáltak. A lány lassan bújtatta ki a gombokat. Szétnyitotta a ruháját. Hirtelen lett csend. A fiúk dermedten bámulták a védtelen testet. Egy bot esett a földre. A lány a hátuk mögé pillantva látta, ahogy Tamás és egy másik férfi rohan a busz felé. Az idegen románul ordított. A kölykök riadt tekintettel menekültek. Ildi gyorsan felöltözött, és kinyitotta a vezető oldali ajtót. Tamás sápadtan ugrott be a kocsiba. A lány erőltetett mosollyal nyugtatta. A gombokról hallgatott. Az ismeretlen férfi tapintatosan várt pár másodpercet, aztán bemutatkozott. Bocsánatot kért a történtekért, mintha tehetett volna bármiről is.

– Gergő, egy-két órára megpihenhetnénk nálad? – kérdezte tőle Tamás. Ildi, mit gondolsz? – nézett aztán a lányra.

– Be kell ragasztanunk az ablakot, persze, menjünk! – egyezett bele.

Néhány perccel később már úton voltak Gergőhöz. A férfi nem sokkal a megérkezésük után gőzölgő csorba levest és egy kis házipálinkát tett az asztalra. Többszöri kísérlet után felhagyott vele, hogy kiderítse, milyen kapcsolat fűzi a lányt Tamáshoz. Ildi három felest ivott meg. Kicsivel később csendesen sírdogált. Lassan oldódott ki a pár órával korábbi események hatása. Újra és újra visszatekerte magában a lejátszót. „Gombold ki az inged!”. Hirtelen szeretkezni támadt kedve. Gyakran képzelte el ilyenkor, milyen lenne férfinak lenni. Szinte érezte nadrágjában a kemény hímtagot. Tamás nem volt jó szerető. Idegesítően babusgatta. Ildi ettől gyakran lett ingerült. Szerette volna, ha a férfi elragadja, tornádóként szippantja fel. Máskor meghatódott Tamás feltétel nélküli szeretetétől. Kalandozó gondolataiba merülve észre sem vette, hogy Gergő mohón kapta el a pillanatot, amint ő óvatosan a nadrágjába nyúlt. Tamás eközben megint rengeteget beszélt. A lehetőségekről, amik az ország előtt állnak. Tőkésről, akihez igyekeztek éppen, és hogy megtörtént. Ceaușescu halott. Ildi sokadszorra hallgatta Tamás szónoklatait. Tetszett neki a férfi szenvedélyes őszintesége. Teljesen megváltozott ilyenkor, mint egy forradalmár, úgy beszélt. Imponáló volt, ahogy a férfi segített másoknak. Már harmadszor jöttek így, kettesben a Máltai Szeretetszolgálat védelme alatt. Ezúttal élelemmel és gyerekruhákkal, játékokkal pakolták tele a középkorù Toyotát. Ildi szülei mit sem tudtak ezekről az utakról. Apja így is alig beszélt vele, mióta elrebegte, hogy összejött a férfival. Hiába érvelt dacosan, Tamás feleségül akarja venni. Olaj volt a tűzre.

A dokitól kapott szürke dzsekit hordta, pont olyat, amilyet Tamás is viselt, fellogózva a kereszttel. A lány érezte, hogy történelmet írnak. Mennyivel vagányabb, mint az extra méretű, méregzöld dzsörzé ruhában feszengő Klári néni kínos óráit hallgatni éveken át. A szünetben a kezdő fejezetet elég volt megjegyezni, miközben valaki felelt, a következő felkészülhetett a második részből.

Ildi keveset tudott a diktátor házaspár szélsőséges kegyetlenségeiről. Tamás rajzolta meg tűpontosan a részleteket. A lány repdesett, amikor először mehetett vele.  A titkos utak, az idegen emberek furcsa közvetlensége a végletekig spannolta. Otthon érezte magát az erdélyi magyarok között. A táj megrendítő szépsége markáns lenyomatot hagyott a lelkében. Meghatotta a kérdések nélküli elfogadás, a szövetség, a nyílt tekintetek. Szállásadóik, miközben szó szerint éheztek, valahogy mindig az asztalra tettek egy-egy tál juhtúrós puliszkát, egy kupica szíverősítőt. Visszautasíthatatlanul.


Tamás fogorvosként praktizált. Negyvenhárom éves volt, két alig felnőtt gyerek apja. A nagyobbik másodéves az orvosin. Ildi csak két évvel idősebb nála. Amikor megrepedt az egyik metszőfoga, anyja küldte el a dokihoz. Már az első alkalommal felfigyelt a férfi okos megnyilatkozásaira. A nyitott kezelőszobából szinte minden beszűrődött a váróba. Sokat beszélt a pácienseihez. Rendes ember hírében állt. Magas volt, szikár, izmos. A feje búbjára tolt szemüveggel járkált fel-alá az előtérben, amikor hívták telefonon. Nem alkalmazott senkit már jó ideje. Ildi anyja még az elődjéhez járt, Tamás tőle vette át a praxist. Márika szervezte egy időben mindkét doki időpontjait. Kissé molett, huncut öreglány volt. Ildi anyja gyakran mesélte tovább a fiatalabb dokiról szerzett információkat. Márika szórakoztatta ezekkel, amikor ücsörgött a váróban. Nem sokkal azután, hogy Tamás egyedül kezdett dolgozni a rendelőben, az idős nő sztrókot kapott. Még tíz évig élt, de nem rendezgetett többé semmit a saját életén kívül. Ildi az első találkozás előtt tudta a férfiról, hogy elköltözött otthonról. A doki gyökérkezelést ajánlott. A lány rövid gondolkodás után bevállalta, hogy hetente egyszer hazautazik Budapestről. Másfél óra busszal, vagy, ha szerencséje volt, stoppal egy óra. Általában szerencséje volt.

Vonzódott a dokihoz. A harmadik kezelésen, miután megkapta az érzéstelenítőt, egy levelet hagyott az asztalon. Kiment a váróba. Húsz perccel később ismét ő következett. A doki zavartan kínálta hellyel a kissé régimódi kezelőszékben. A lány volt az utolsó páciens aznapra. A közöttük terpeszkedő húsz év észrevétlenül szivárgott el egy időre. Tamás később sokat mesélt neki erdélyi útjairól. Ildi kérte, hadd menjen vele, amikor csak lehet.

S most megint ott voltak, pár héttel a forradalom után. Többször is megnézték a felkavaró felvételeket Tamás rendelőjében:

„Vádlott! Miért alázta meg, mocskolta be a népet, és taszította ebbe a siralmas állapotba? Miért kényszerültek a parasztok az egész országból a fővárosba, hogy ott vásároljanak maguknak kenyeret, amelyhez a búzát ők termelték meg, és amelyet a maga útmutatása szerint vettek el tőlük? Mondja, miért tette mindezt?” – kérdezte a vád képviselője.

A tárgyalást és a kivégzést megdöbbentő módon a román állami televízió is sugározta. Az ítéletben a népirtás, a hatalommal való visszaélés és a sikkasztás bűnében egyaránt bűnösnek találták a házaspárt, halálra ítélték őket.

Indulás előtt Tamás találkozót beszélt meg Tőkés Lászlóval. Temesvárra igyekeztek hozzá, a nagyváradi kitérővel. Ildi aludt is egy félórát Gergőnél. Tamás óvatosan simította meg a homlokát. Ahogy a lány némileg magához tért, elindultak. Nem sokat beszéltek. Figyelni kellett a hirtelen felbukkanó, kerékgyilkos kátyúkra. Ildi a helyzet abszurditásán mélázott. Az évfolyamtársaira gondolt, akik közben a Csendesben múlatták az időt, kvantummechanikai és matematikai elméleteken vitázva. Olvasták talán a történteket, hallhatták a híreket, de a testközeli, érdes valóságtól igyekeztek távol maradni.


Az alkalmi ragasztás nem bizonyult stabilnak a kitört ablakon. Az autó melege gyorsan elillant. Kabátba dermedve ültek mindketten.

– Nagyon megijedtél? kérdezte végül Tamás, hosszú hallgatás után.

– Nem is tudom. Olyan gyorsan történt az egész. Gyerekek még, de a szemükben semmi szánalom nem volt. Mennyire gyűlölhetnek minket.

– Van még a kedvenc pezsgődből. Felbontsunk egyet, mielőtt beérünk a városba?

– Nem kérek, kedves vagy! Kicsit aludnék még, a pálinka fejbe vágott, nyújtózott Ildi a kemény ülésen. Összefogta rakoncátlan, vörös tincseit, és bevackolta magát a sarokba.

Tamás hátranyúlt egy takaróért, és fél kézzel ráterítette a lányra. Néhány üvegdarab hullott tompán a gumiszőnyegre.

Este hat körül értek Temesvárra. Már várták őket. Keresztülvágtak a téren. A csípős szél nem tágított, mégis egyre lassabban lépkedtek a friss hóban. A látvány nyers erővel csapódott az arcukba. Ildi döbbenten állt meg. Golyó vájta, vak lyukak tátongtak a falakon körös-körül. Az Opera teret szinte teljesen beborították a színes mécsesek. Bátortalanul pislákoltak a durva szélben. Százak haltak meg ott néhány hete. Megszédült.Tamás talán észrevette. Mellé lépett, és átölelte a vállát. Ahogy a hírekben olvasták: „1989. december 15-én a hatóságok kilakoltatták a falurombolás ellen szót emelő Tőkés László református lelkészt, akit Temesváron magyar és román szimpatizánsok élőlánca próbált védeni. December 17-én eldördültek az első karhatalmi sortüzek, és a paranoiás államhatalom tankokkal támadt a civilekre. Országszerte fegyveres összecsapások kezdődtek, december 20-án Bukarestben és számos erdélyi nagyvárosban.”

Az áldozatul esett lelkek még közöttük keringtek. Talán nem is a szél volt, ami a szemükbe mart.

Tőkés olyan volt, amilyennek Ildi elképzelte Tamás leírása alapján. Egyszerű, határozott, szépen, ízesen formálta a szavakat, erő és nyugalom áradt belőle. Megint kaptak pálinkát. Végre Tamás is koccinthatott. Ildi később nem nagyon emlékezett az este részleteire. Intenzív nap volt mögöttük. Bágyadtan hallgatott. A férfiak testvérfalvakról beszéltek, egy új életről. Néhány órával később kaptak kulcsot az egyik közeli vendégházhoz. Tamás kézen fogta Ildit, szótlanul sétáltak a kapuig.

– Szörnyű látni, ami itt történt, mégis hálás vagyok, hogy magaddal hoztál! – ölelte át a férfit.

Szerencsére volt némi meleg víz, együtt zuhanyoztak, hogy mindkettőjüknek jusson. Tamás kisfiúsan bújt a lányhoz. Néhány óvatos mozdulat után elélvezett, és rögtön el is aludt. Rémesen tudott horkolni, amikor fáradt volt. Másnap rendszerint szégyenkezve kért bocsánatot, ugyanazzal a magyarázattal kiegészítve – kívánta a lányt, nem bírta tovább. Ildi még sokáig forgolódott az ágyban. Még sosem volt orgazmusa. Voltak viszont közeli pillanatok. Néha undorodott a kapcsolatuktól. Amikor Tamás úgy kezelte mint egy porcelánbabát. Az élményekre, ingerekre, amelyek a férfi felnőtt világából érkeztek, szüksége volt. Ilyenkor rajongott. A teátrális vallomásoktól besokallt. Az ötven szál rózsától, az éjféli vacsorától a budaörsi hegyekben. Tamás a legdurvább esetet a lány szülinapján produkálta. Csomagot tett az ajtaja elé, benne a kedvenc csokijaival, Erdély történelmével és egy svájci gyártmányú, arany karórával, töltőtollal írt vallomással. Becsöngetett, és elszaladt. Ildi nehezen viselte ezt a nagylelkűséget. Otthon arra programozták, hogy amire szüksége van, teremtse elő. Tamás akciói után rendszerint hetekig nem reagált.


Reggel korán ébredtek, egy holland házaspárral találkoztak. Tamás családi barátai voltak. Ők vitték tovább a csomagokat Mákófalvára. Ildi sajnálta, hogy ezúttal nem ők mennek személyesen. Beleszerelmesedett a csodálatos, pici zsákfaluba.

A holland pár ellenszenvesen viselkedett. A lányról tudomást sem vettek. Hagyták, hogy pakolja a nehéz dobozokat a teherautóra. lldi sejtette, honnan fúj a szél. Őt okolták, hogy Tamás elköltözött otthonról, pedig nem is miatta történt. Tamás észbe kapott, és tüntetően magához húzta. Gyorsan végeztek. Elindult mindenki. Ők haza. A szót ízlelgette Ildi, “haza”. Tudott volna úgy is élni, hogy ott a haza.

Bántotta annak a két embernek a néma megvetése. Zaklatott volt, nem hagyta nyugodni a gondolat. Aztán meg egy kérdés. Mit keres ő Tamás vackában? A férfi megérezhette, hogy a lány tépelődik. Ahogy átértek a magyar határon, megállt egy barátságos csárdánál. Jólesett mindkettőjüknek a forró húsleves. Tamás itatta. Felszabadultan viháncolt, engedelmesen bújt a férfi nyakába. Fogalma sem volt, mit szeretne valójában. Visszaültek az autóba. Ildi vezetni akart. Nem volt részeg, de kicsit szédült. Tamás mégis belement. Ő tanította korábban vezetni a lányt. Mellékutakon kanyarogtak. Ildi nem hibázott. Amikor elfáradt, cseréltek. Fecsegett, kérdezősködött közben.

– Hú, tényleg, nem is meséltél, milyen volt az a két hét, amíg a vizsgáimra készültem? – nézett kérdőn Tamásra.

– A gyerekekkel elutaztunk pár napra, válaszolt Tamás komor arccal.

– És Kati egyedül töltötte a karácsonyt? – nyitotta nagyra a szemét Ildi.

– Nem.

– Hanem?

– Ő is eljött velünk.

– Ugye, most viccelsz!

– Sajnálom…mindjárt hazaérünk. Beszéljük ezt meg nálad.

– Mit beszélünk meg? Mi történt?

– Végül csak három szoba volt a házban, amit kibéreltem. A gyerekek külön akartak aludni – nézett maga elé megnyúlt ábrázattal.

– És együtt voltál vele? – kérdezte sírva a lány.

– Igen.

– Hogy tudtad megtenni!?

Tamás valami olyasmit motyogott, hogy kicsi babám, mit tehettem volna, annyira erőszakos volt…, de Ildi ezt már nem hallotta. Becsapta a horpadásokkal teli ajtót. Kabát nélkül rohant a lépcsőházig. Hirtelen nem volt miért rajongania. Napokig az utcára se ment. Kitakarította a lakást. Csak a hatszáz oldalas Erdély történelmét tartotta meg.


Néhány hónappal később megismerkedett két építész hallgatóval. Írt Gergőnek, hogy alakult egy kis csapat. Mennének segíteni. Szereztek egy öreg Fordot. Nem kellett magyarázkodnia. Gergő úgy intézte, hogy a két busz sosem parkolt egyszerre a nagyváradi ház előtt.



99 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése