A második találkozóra kétoldalas összefoglalóval érkezik – számtalan kezdeményezés, kiemelkedő sales eredmények, fejlesztés, innováció…azután egy pillanatra elhallgat. Brian Culbertson szűrődik be az előtérből a tárgyalóba. Beszélgetésünk furcsa fordulatot vesz. A szeme csillog, és hirtelen kinyílik a „kapu”. Semmi más nem hozza így lázba a jazz zenén kívül, mondja ő. Előpakolja a laptopját, és már a második saját szerzeményt hallgatom…lenyűgöz a tehetsége és közben elakadok. Miért is akarja ő ezt a pozíciót? Hát.., mert mégiscsak jobb, ha ő lesz a vezető, mintha egy idegen jönne a csapat élére, mondja bizonytalanul. Azután nincs szükség tükörre – sorolja hányszor próbálkozott kiadóval, managerrel, jazz zenészekkel, hiába… így maradt a multivilág, mint egzisztenciális védőháló. Visszazökken a jelenbe - na de lépjünk tovább, javasolja visszafogottan, hamarosan úgyis szaladnia kell a kislányáért az óvodába. Az interjú után felhívott a cég vezetője. Köszöni, profi munka volt, a belső jelölt volt a legjobb…ám végül mégis egy külső pályázó mellett döntöttek, aki „friss szemmel” néz rá a helyzetre. Furcsa módon öröm volt mindezt hallani. Arra gondoltam, hogy „ő” talán így közelebb kerül ahhoz, ami számára igazán flow – élményt okoz, kicsit most döcög egy mellékvágányon, megtarthat egy „dobozt” a belső kreatív erői számára.
És persze kérdés, hogy mi a tanácsadó feladata ilyen helyzetekben: én abban hiszek, hogy érdemes új utakat felfedezni, persze csak ha a coachee maga is határozottan, a kockázatokat átlátva meghozza ezt a döntést. Nyilván vannak kevésbé életfelforgató alternatívák is. Tudatosan keresni egy olyan munkakörnyezetet, ahol a vezetés, a vállalati kultúra, a motivációs eszközök hozzásegítenek a Flow-élmény megéléséhez.
Csíkszentmihályi Mihály, a Claremont University magyar származású professzora közel harminc évig foglalkozott ezzel a témával. Flow című könyvében így vélekedik:
„Tudtam, hogy az élet legértelmesebb pillanatai, amikor legjobban érezzük magunkat, sokszor akkor történnek velünk, amikor nehezen elérhető célt tűzünk magunk elé, és amikor minden képességünket igénybe kell vennünk annak eléréséhez. Vannak alkalmak, amikor az ember teljesen elmélyül valamiben – sziklát mászva, sakkozva, énekelve, amikor úgy tűnik, hogy a boldogság tényleg elérhető. Ezek azok a pillanatok, amelyeket én flow – nak neveztem el, mert az emberek gyakran úgy írják le ezt az élményt, mint egy spontán, erőfeszítés nélküli mozgást, mint egy folyó áramlását.”
Ez az áramlat-élmény a munkában is meglelhető. Ahhoz, hogy az élet minőségét a munkán keresztül javíthassuk, két egymást kiegészítő stratégiát érdemes szem előtt tartani:
- a munkát átalakítani úgy, hogy minél jobban hasonlítson az áramlat- tevékenységekhez (lásd Flow)
- autotelikus személyiséggé fejleszteni magunkat (autotelikus – önmagáért való tevékenység, amit nem valami jövőbeni haszon reményében végzünk, hanem pusztán a tevékenység kedvéért) – ezt úgy érhetjük el, hogy megtanuljuk felismerni a cselekvési lehetőségeket, hogyan fejlesszük képességeinket, és hogyan tűzzünk ki elérhető célokat.
Valószínűleg önmagában egyik stratégia sem teszi a munkát élvezetessé, de a kettő kombinációja nagyban hozzájárulhat a tökéletes élmények megszerzéséhez. A kutatások azt igazolták, hogy az emberek sokkal több áramlat-élményt élnek át munkájuk során, mint szabadidejükben..... Hoppál-Kovács Edit
Comments