Imádok vezetni. Ma mégis vonattal indultam Győrbe, hogy anyukám fazéknyi székelykáposztával kényeztessen. Az autóm szervizben...egy barátom meg is jegyezte a minap – te tutira csókos vagy (értsd: „valaki” nagyon vigyáz rám). Leheletnyi, fura remegést éreztem a kormányon, mint két héttel korábban is - kezdődik, gondoltam. Akkor nem találtak semmit. Óvatosan gurultam pár km-t a külső sávban, sejtettem, hogy a kanyarodás recsegős lesz, de még bearaszoltam a gyár melletti szervizbe. Féltengely és gömbcsukló - Arashi (Vihar) névre hallgató autómmal érezzük egymást, mint ló és lovasa – szerencsére. Szeretem a „dög” autókat.
Szóval így alakult, hogy ma reggel bepakoltam a táskámba 2kg-nyi üveggömböt, egy tábla citromos étcsokoládét, Peterson 12 szabály az élethez c. könyvét, egy üveg vizet, 2 objektívet és egy fényképezőgépet, egy ipadet, egy fejhallgatót, vitamint, szájfényt és a napszemüvegemet, és mivel egyetlen serpa ismerősöm sincs, viszont a vonat, amelyikre fel akartam jutni, könyörtelenül száguldott a Keleti pályaudvar felé, öt perc múlva egy taxi hátsó ülésére huppantam, hogy közelebb kerüljek a székelykáposztámhoz. A következő pillanatban a valòszínûtlen csend drámaiságában rákenődtem a fekete bőrülésre. Felkaptam a fejem és csak egy eufórikus sikítást bírtam kipréselni: „Úristen, ez egy Tesla?????” Nos, nem részletezem. Az volt. S modell, meg napsütés.
Innen a maga hétköznapiságával gördült a szombat és a vonat. Anyukámmal háromig sütkéreztünk a teraszon. Azután hazaindultam a nagyon könnyűnek látszó táskámmal. Nem szeretek veszíteni, ezért végigvonszoltam magam a városon, és gömbbe zártam néhány részletét. Persze nem kellett aggódnom, hogy esetleg nem érem el a vonatot. 40 percet késett. Így volt alkalmam észrevenni, hogy a vasútállomás pont úgy néz ki egyetemista emlékeimhez képest, mint egy Moszkvics 412-es, amit 20 éve az erdő szélén hagytak. Csak az romantikusabb, mert tutira beleköltöztek a mókusok és a virágok.
Leültem hát egy kissé büdös padra, és ölemben a fényképezőgéppel igyekeztem felvidítani magam egy citromos-mákos sütivel és a csodás naplementével. Hátrapillantottam és meglepődve mosolyodtam el. A másik padon egy idősebb, kedves nő ült fényképezőgéppel az ölében, citromos-mákos sütit majszolt. Nevetve összeültünk. Felváltva vigyáztunk egymás cuccaira, amíg a másik, a várakozás hevében fotózta a simogatóan bársonykék és vörös eget. Kijevbe utazik. 20 év van köztünk...
Vajon 20 év múlva én is Kijevbe utazom a győri pályaudvarról?
Jaa!! Két "szabályt" is megvalósítottam ma Peterson listájáról:
7. szabály - Adjunk értelmet az életünknek (megalkuvás helyett)!
12. szabàly - Simogassuk meg az utunkba kerülő macskákat!
Fotó: Hoppál-Kovács Edit
Comments