Keresés

Személyes vonatkozás


Naplót vezettem az álmaimról, amikor tizennyolcévesen a felvételire készültem. Abda és Börcs között laktunk a Rábca mellett, apukám irányította a kül-és belvízhelyzetet. Később emiatt Kispé lettem pár évre (’Kis Pelikán’), bár apukám ürgét soha nem öntött a gáton, és anyukám sem szökött meg egy román uszálykormányossal. Volt viszont erdőnk, lehetett félni is - németjuhász, később sárhegyi pásztorkutyáink üvöltöttek az éjszakába, ha valaki lopakodott, vagy csak szépen ment hazafelé a gáton. Mindent magunk termeltünk és egy frissítő eső után, amint a forró nap megsimogatta kicsit az eperszemeket, beültem a bokrok közé és faltam. Mosatlanul landoltak a számban az érett óriások. Azóta sem tudok megbarátkozni a csapvíz alatt mosott eper ízével, akkora a különbség, mint a műanyagdobozos és frissen facsart citromlé között.

Akkor a naplómba azt írtam, hogy öngyilkos leszek, ha nem vesznek fel az ELTE-re. (azért ezen már mosolygok) Matematika-fizika szakra készültem. Úgy éreztem megőrülök a puszta semmiben, a buszjárathoz egy másik erdőn keresztül gyalogoltunk, szülői kísérettel. Húsz perc séta. Az esti bulizás kizárt. Maradtak az őzek, rókák és vaddisznók. Nagyapám hivatásos vadász volt. Rengeteg „vad, hal, s mi jó falat....”. Persze, akkor ez mit is érdekelt engem. Friss borsóleves csipetkével, na persze. Tanulni akartam, világgá menni, szabadulni apukám később átértékelt szigorából. Sikerült. És most itt ülök az irodámban, ötven méterre a lakásunktól és boldog vagyok, hogy skype-on még tudok dolgozni. Mennyire mennék most vissza....

Pár hete keserűen néztem magam elé, dermedten kérdezgettem magamtól, hogy most tényleg ez van? Egy hete kaptam meg az MR kontroll eredményt. Tiszta vagyok. Jól viseltem a sugárterápiát, most már csak erősíteni kell az immunrendszeremet. Épp belekortyoltam önfeledten az ébredező tavaszba és most ennyi, azt sem tudom van-e elég limfocitám? Aztán amikor befejeztem végre az önsajnálatot, mert a szorongást nem mindig sikerül, az jutott eszembe, hogy biztosan elég jól magyarázzuk-e el egymásnak, hogy miért óriási baj az, hogy kimegy az utcára az is, akinek nem muszáj. Kríziskommunikációval keveset foglalkoztam, de azt tudom sok-sok vezetői tréningem tapasztalatából, hogy egy elképzelt szituáció elemzésekor, ahol két beosztott, eltérő területen dolgozó munkatárs együtt hibázik, a tréningen résztvevő vezetők fele csak a saját beosztottat vonná felelősségre, jó esetben elmagyarázva milyen hatása lehet a szabályok be nem tartásának. Néhányan érezték csak úgy a legtöbb csoportban, hogy felelősségük az egész szervezetre vonatkozik. Ezek a szituációs játékok ráadásul nem éles helyzetek. Mi van, amikor szorongva, stresszelve, pillanatok alatt olvadnak le rólunk a „tanult” kompetenciák. Minden szervezetben vannak kulcsemberek, akik hatással tudnak lenni másokra, jó hallgatni rájuk, irányt mutatnak. Ezért is érdemes okosan élnünk most.


Fotó: Hoppál-Kovács Edit

14 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése