Keresés

Június 4.

Frissítve: 2020. jún. 16.

Eszter türelmetlenül próbált fel több különböző variációt. Végül egy vékony, fekete nadrág és egy barackszínű, aszimmetrikus, szűk póló tűnt eléggé merésznek. Hetvenkét napja nem találkozott senkivel a tulajon kívül. A melír utolsó maradványai is eltűntek, világosbarna haja fegyelmezetlenül göndörödött. Na, ez nem lesz túl trendi, gondolta. Megnézte a térképen a címet. Húsz perc séta. Nem volt kedve maszkban fulladozni a hatoson. Leült az íróasztalhoz és átfutotta a beérkező leveleket. Mindegyik tanítványa elküldte a házit. Javíthat szombat-vasárnap. Addig biztosan nem. Lazítani akart már, két hét és vége ennek a fura tanévnek. Remélte, hogy a szülők is díjazzák. A hirtelen jött digitális oktatás pókhálójában vergődtek hetek óta. Neki simán ment az átállás. Élvezte a felszabaduló időt.

Hátradőlt a királykékre festett széken, lassan becsukta a szemét. Furcsa remegést érzett. Izgult. Kiment a konyhába és töltött egy kis pohár Unicumot. Szopogatta, ízlelgette a jéghideg, kesernyés folyadékot. Hetek óta nem ivott alkoholt. Maradt még indulásig másfél órája. Elkezdte visszapakolni a polcra a padlón heverő könyveket. Nem akarta előre fejben lejátszani, mi fog történni, inkább rendet rakott. Két éve bérelte a lakást egy kopaszodó, negyvenes cirkuszi kígyóbűvölőtől, aki havonta egyszer megjelent a pénzéért. Eszter esetlenül kalauzolta az első látogatáskor a haverokat. Tizennyolc négyzetméter, de legalább a belvárosban zúzhatok, magyarázta szégyenlősen. Nem nagyon zavart senkit a méret. Könnyű gipszkarton osztotta ketté a lakásnak jóindulattal nevezhető szobát. A miniatűr konyha hirtelen a fürdőszobával találta magát egy lakóközösségben. Elég agyatlan konstrukció, vihogott kolléganője, amikor az egyik hajnalig tartó buli után nála felejtette magát. Na, igen. Kezdő tanárként éppen ilyenre vágyott. Legalábbis ezzel biztatta magát. Rálátott a Bazilika nyugalmat sugárzó kupolájára. Még a beköltözést követő néhány napban apró indiai bútorokkal, vidám szőnyegekkel különleges hellyé varázsolta. Szombatonként egyre több haver járt fel. Negyed-, ötödéves hallgatók. Módszeresen szedtek ízekre mindent. Politika, kortárs költészet, main stream popsztárocskák.

Intellektuális interferencia. Eszter nevezte el így közös estéiket. Nem történt egyszer sem nagyobb balhé, csak az egyik régész fiú mászott fel pár hónapja az ereszcsatornán, Eszter iránti szenvedélyét bizonyítandó. Nem lehetett komolyan venni. Máskor az ablakból vizelt az utcára. A pesszimizmus modern filozófusának képzelte magát, Schopenhauer után szabadon. A lány kicsit aggódott a többi lakó miatt. Amikor a fiú monológjai hajnalban, a nyitott ablakon az utcára hömpölyögtek, csitítani próbálta, de ő durcás pillantásokkal hintette rá Nietzsche szavait: „Aki nem képes minden múltat feledve a pillanat küszöbére telepedni, aki nem tud egy ponton - mint a győzelem istennője - szédülés és félelem nélkül megállni, az sosem fogja megtudni, mi a boldogság...” – persze fulladoztak a röhögéstől.

...mi a boldogság...tért vissza Eszter egy pillanatra a jelenbe. Nem voltak túlzottan sikeres választásai. A rendes, kiszámítható férfiak hidegen hagyták. Talán azt kereste, amit nagyapja mellett érzett kicsi lányként. Dezső papi hirtelen volt, szabadszellemű, egy igazi musztáng. Kitüntetett figyelemmel bánt Eszterrel, különleges gyereknek tartotta. Kézen fogva sétáltak naphosszat a közeli erdőben. Aztán limfómában halt meg pár hónap alatt, amikor Eszter tizenkét éves lett.

Bebújt az ágyba és újra becsukta a szemét. Az Unicumtól szaporább lett a pulzusa. Halkan fordult egy kulcs, ajtó csapódott. Hazaért a szomszéd. Havonta egyszer ő is becsatlakozott az esti lazulásokba. Rövid hajú, ötvenes nő, színházi dramaturg. Üde, nyers humorával és házipálinkájával gyorsan bandatag lett. Eszter kedvelte. Különösen azóta, hogy december egyik szombatján érkezett vele egy gitáros haver is a színházból. Egyre kevesebb ülőhely maradt a padlón. A megszokott erőtér villámgyorsan átrendeződött. Tamás nyurga alakja, vállig érő, sötét haja, nyugtalan tekintete határozott érdeklődést váltott ki mindenkiből. Feromon hullámok csapkodtak. Hamarosan kiderült, hogy menő slammer is. Valaki hallotta egyszer az egyik romkocsmában. Megbízható srác volt, minden közös szombaton, este kilenckor megjelent. Aztán úgy alakult, hogy nemcsak hétvégén ugrott fel. Ültek Eszterrel az ágykeretnek dőlve és semmiségekről beszélgettek. Tamás elaludt a földön. Eszter óvatosan bebújt az ágyba és hosszan várt. Végül hajnalban ébredt a fiú ölelésére. Félálomban lebegtek, fonódtak egymás köré, óvatosan. Délelőtt józanodtak. Szótlanul ücsörögtek még vagy fél órát egy-egy bögre kávé mögé húzódva. Haza kell mennem, mondta végül Tamás. Vali biztosan aggódik, tette hozzá zavartan. Eszter galacsinpózban várta a folytatást. Idősebb nálam tizenöt évvel. Sokat segített, nála lakom, mióta zenélek. Apám nem támogatja kifejezetten a slam poetry iránti vonzalmamat. Lassan, akadozva beszélt, a friss kávéfoltot bámulta a szőnyegen. Nem vagyok szerelmes Valiba, de jó vele. Vagány. Hisz bennem. Nem tudom, mi legyen. Most elmegyek, mondta bizonytalanul. Eszter nem mozdult. Persze, menj csak, lehelte. Sokáig érezte még a kesernyés ízt a szájában.

Tamás hetente beállított, néha részegen. Amikor ivott, sodró szenvedéllyel idézte Walt Whitman, Ginsberg sorait, néha megzenésített párat. A lány sosem hívta, csak megjelent minden jelzés nélkül. Eszter néhányszor Valiról kérdezett, de nem kapott egyértelmű válaszokat. A nő valószínűleg nagyvonalúan kezelte a fiú kimaradásait. Mégis egyre ritkábban ugrott fel Eszterhez, végül január végén eltűnt. A haverok lassan kezdtek visszatérni. Tamásról nem tudott senki. Folytatódtak a reggelig tartó beszélgetések. Inspirálták egymást.

Március közepén aztán elrángatták Esztert egy házibuliba. Másnap reggel támolygott haza. Pár nappal később kezdett el kaparni a torka. Megpróbált felkelni, de pár lépés után visszamászott az ágyba. Erős, száraz köhögés és kínzó fejfájás gyötörte.

- Eszter, valószínűleg elkaptad, ne aggódj, hamar átesel rajta. Minden rendben lesz. Igyál rengeteg teát és szedd a lázcsillapítót. Azonnal szólj, ha úgy érzed nem kapsz megfelelően levegőt, utasította határozottan a háziorvosa.

A lány egy ideig nem merte felhívni vidéken élő anyját, képes lett volna vonatra ülni bármi áron. Napokig nem ment le a láza, ízeket nem érzett. Legalább van értelme a karanténnak, nyugtázta a tükörnek, sápadt mosollyal. Gyakran csörgött a telefonja, de nem volt képes reagálni. Jobb pillanataiban írt néhány megnyugtató üzenetet. A szomszéd nő minden nap odatett az ajtaja elé egy adag levest vagy főzeléket. Nagyjából egy hét elteltével újra érezte a húsleves semmihez sem hasonlítható, bársonyos ízét. Gyakran eszébe jutott, hátha Tamás megtudta, mi van vele, és jelentkezik. A hangja továbbra is pocsék volt. Fátyolos és furcsán mély. Keresgélt a telefonjában a névjegyek között. Visszagörgette a sort. Nem szeretett nyomulni. Rendszerint kilépett azokból a helyzetekből, ahol sprintelnie kellett volna valakiért. Valahogy mégis elkapta az örvény. Tamás egyből felvette. A dekadencia apró jelei sem mutatkoztak rajta. Lelkesen beszélt mindenről, amiről még soha. Eszter boldogan válaszolgatott a fiú mohó kérdéseire.

-Te vagy a másik felem. Kezdtem elveszíteni magam az elmúlt hetekben. A legjobb dolog, ami történt mostanában, hogy felhívtál, suttogta Tamás. Aztán arról mesélt, hogy apja a karanténban némileg emberibb arcát villantotta meg, hajlandó volt meghallgatni végre a dalait. Újra otthon van a szüleinél, állapította meg magában elégedetten Eszter. Apám egyik garzonjából kiköltözik május végén a bérlő, felajánlotta, hogy lakjak ott, ha akarok – lelkesedett tovább Tamás, és Eszter repült vele. Walt Whitman-t olvastak egymásnak.

„....hordozz magadban,

ha vízre szállsz, földön vándorolsz,

Érints, s az épp elég, hogy úgy aludjak,

Mint a benned fénylő öröklét.”

Megállapodtak, hogy nem írnak, mert az olyan sekélyes. Minden este kilenckor beszéltek...

Eszter merengve feküdt még vagy fél órát a paplan alatt, aztán összeszedte magát. Határozott mozdulatokkal magára kapdosta a kikészített szettet. Leült a királykék székre, amit Tamástól kapott még decemberben, és boldogan festeni kezdte bal szemhéját. A fiú beköltözött a kis lakásba és ma találkoznak. Bizakodó szempár nézett rá kacéran a tükörből. Vékonyabb is lett, az utóbbi hetek keservei nyomot hagytak. Kivett a hűtőből egy üveg bort és egy kis sajtot. Bepakolta a hátizsákjába, feltöltötte a fertőtlenítős flakont, biztos, ami biztos alapon bedobott egy pár gumikesztyűt és egy maszkot is. Ez lesz a legújabb rapid randi felszerelés, gondolta kajánul. Körülbelül huszonöt perc séta után csöngetett. Megfontoltan indult felfelé a régi csigalépcsőn. Nem sietett, élvezte ahogy talpa a selymesre kopott lépcsőfokokat simítja. Már nem volt miért rohannia. Tamás várta. A „másik fele”. Milyen vicces, hogy mindkettőjük kedvence az ősrégi Másfél. A 98-as albumért rajongtak: Katasztrófamámor. Több mint véletlen. Felért az elsőre.

Tamás kitárta az ajtót, a lány belibbent az előtérbe. Félszegen ölelték meg egymást. Pár másodperc tétovázás után elindult, hogy feltérképezze a lakást. A konyhában Tamás kivett a hűtőből egy üveg házipálinkát. Az asztalra tett két poharat.

- Eszter, muszáj innunk, aztán mondanom kell valamit. Furcsán nézett a lányra. Két feles után Eszter bőre zsibongott. Nem tudta értelmezni Tamás arcán a változásokat. Ült és várt.

Tamás a padlót bámulta, aztán szenvedélyesen belekezdett:

-Nem is tudom, hogyan mondjam, ez így brutál zavaros. Nagyon kedvellek, ...de én, én ma nem téged vártalak. Végig azt hittem, hogy valaki mással beszélek. Olyan mély volt a hangod. Februárban megismertem egy lányt. Összekevertem a számokat ezek szerint... én barom, amikor elhagytam a telóm. A lány monogramja TE, mint a tiéd, Tamási Eszter. Beleszerettem egy találkozás után. Amikor felhívott, vagyis te, megfordult velem a világ. Hát, itt tartunk. Rúgjunk be! Ez így ultragáz, nyögte a fiú. Közben meg te vagy az, aki mindent ért belőlem.

Tamási Eszter ült zsibbadtan. Nem tudta eldönteni melyikük zuhant nagyobbat.

Ittak. Beszéltek. Kötelék szövődött.

Tamás elővette a gitárját. Reggel írtam egy alter megemlékezést, tudod, június 4., Trianon, hadarta. Vegyük fel, aztán feltöltjük, mielőtt mattrészegek leszünk.

A címe, Összetartozunk. Felveszed, Eszter? - kérlelte a fiú.

Eszter kezébe vette Tamás telefonját, rögzített, profin. Másnap szótlanul itták a kávét, galacsinpózban. A lány mosolyogva fordította a fiú felé a kijelzőt.

Ezer like.



149 megtekintés1 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése