Keresés

Égszínkék és cinóber

Frissítve: 2020. nov. 24.

A novemberi vasárnap nyirkos csendje észrevétlenül tapad a házak falára. Alattomosan szivárog a hajszálrepedéseken. Visszatükröződő gyűrődéseimet bámulom a konyhaablak üvegén. Mozdulatlanul ülök jó ideje, mint az alattam lakó kölyök leopárdgekkója. Percenként kettőt pislogok, igaz, én nem az alsó szemhéjammal. Nem szeretem a novembert. Idén az októbert sem. A január volt az utolsó jó hónapom. Órák óta semmi mozgás. A folyosó végén lakom, rálátok minden ajtóra. „Kulturált, barátságos szomszédok társaságát élvezhetem majd”, cseng a fülemben az ingatlanos kortesbeszéde. És tényleg. Már csak két havi törlesztőrészletet kell kiköhögnöm. Anyám lakberendező, kihasználtuk a kis zugokat is. A műteremnek szánt szoba egyik falán nyitottunk egy hatalmas ablakot. Azt terveztem, Julival bulit csapunk, ha enyém lesz a lakás. Reméltem, hogy ideköltözik. Február elején ez a bizonytalan jövőkép is ködbe veszett. Fenébe, elfogyott a cigim. A szekrény tetején dugdosok néhány félig elszívott blázt. Kénytelen vagyok megmozdulni. Találok egy utolsót. Megsárgult a papír, de még érzem a pipadohány cseresznye illatát. Saját recept, Borkum és Drum egyveleg. Örömtánc. Ha Julira gondolok, muszáj rágyújtanom. Hétköznapi történet. Juli pszichiáter. Az egyetem után néhány év alatt kiépítette a praxisát. Logikus és vonzó nő. Egyszerre praktikusan hűvös és sodróan veszélyes. Gyakorlatias énje türelmetlenül dörömbölt az ajtómon. Gyereket akart és biztonságot. Mégis, vagy éppen ezért, kislányos hévvel tapadt bele egy pókhálóba, azon a bizonyos brüsszeli konferencián. Lou Andreas-Salomé, az első női pszichoterapetuta jár a fejemben. Nietzsche megszállottan feleségül akarta venni, Rilke a szeretője, mentora és barátja pedig Freud volt. Juli rajongott Lou-ért. Talán túlságosan is azonosult a hétköznapinak nem mondható életúttal. Végül Brüsszelben maradt, gyűrűvel fűzve szorosabbra a hirtelen szövődött köteléket. Nietzsche legalább tisztában volt vele, hogy az ember életét sokkal inkább a tudattalan impulzusok vezérlik, mintsem a tudatos döntések és belátások. Én annál kevésbé, legalábbis nem akartam tudomást venni róla. Nietzsche a csalódást írta ki magából, amikor Salomé nem őt választotta. Maradandó lenyomatot hagyott.

Én sem panaszkodhatom. Ez az évem igazán termékeny. Májusban kiállításom nyílik, ha egyszer vége lesz ennek a vírusmizériának. Józanabb napokon hálás vagyok Julinak. Drámaibbak a képeim, amikor boldogtalan vagyok. Olcsó kölcsönhatás, de működik. Gyakran gondolok rá, mi lenne velünk most, ha nem felejti az asztalon a telefonját. Vajon együtt lennénk még? Kedvenc filmje jut eszembe, A nő kétszer. Én is bírom. A főszereplő életének kétféle változatát nézhetjük, egymással párhuzamosan követhetjük a szálakat. A hősnőt egyik reggel kirúgják a munkahelyéről. Hazafelé indul. Az orra előtt csukódik be a metró ajtaja. De mi lett volna, ha eléri. Rajtakapja a barátját a szeretőjével, vagy mindez rejtve marad. A megkettőzött cselekmény elgondolkodtatott. Ha a forgatókönyvírónak hiszek, akkor lényegtelen ’mi lett volna ha’, a sorsunkat nem kerülhetjük el.

Rituálisan gyújtom meg az utolsó ’cigerettát’, ahogy Feri bácsi mondaná. Mélyet szippantok, lassan engedem ki, számon és orromon keresztül egyszerre gomolyog körém az édes, sűrű füst. Hát, ő és Irma néni nem sokat tétováztak annak idején. Irma néni pironkodva mesélte, hogy Feri bácsi egy hét után megkérte a kezét. Harminc éve élnek a szomszéd lakásban, jóban, rosszban, amíg csak a halál el nem választ, szokta mondani kacsintva az öreg. Jónéhány évig tanított és publikált is atomfizikusként. Egy igazi reneszánsz ember. Nem tudok olyat kérdezni, amihez ne kapcsolódna rögtön egy helyénvaló gondolattal. Tavaly óta nehezére esik a beszéd, lebénult a fél arca. Hosszan csöppen a nyál a folyosó kövére, ilyenkor beletúr a nadrágjába és természetes mozdulattal húzza elő a gondosan bekészített, frissen vasalt zsebkendőt. Már rendben is vagyunk. Irma néni kertészmérnök. Égszínkék szeme folyton mosolyog. Amikor mérgeskedik, akkor búzavirágkékbe borulnak az íriszek. A nappalijuk, mint egy kisebb dzsungel. Legalább húszféle növény burjánzik körülöttük. Irma néni negyven éve ikreknek adott életet. Szimpatikus családapák lettek. Vidéken élnek, így viszonylag ritkán jönnek látogatóba, különösen idén. Én veszélytelen vagyok, nem járok sehová. Mázli, hogy nyáron elkelt az egyik képem. Pörög nálam az e-kereskedelem, Feri bácsi is megkér hetente egyszer, hogy intézzem a bevásárlást, vagy rendeljek újabb könyvet. Az utóbbi időben történelmi regényeket olvas. Némi vitamint is csempészek a szatyorba, mielőtt átviszem. Sosem hozzák szóba, de a vasárnapi ebédnél valamelyikük mindig átkopog. Irma néni húslevese világbajnok. Kölcsönkenyér visszajár, kacsint rám huncut mosollyal.

Feri bácsi gyakran átjön, élvezettel véleményezi a munkáimat. A legutóbbi képekre azt mondta, Paul Klee hatását érzi rajtuk, de erőteljesen áthangolja a stílust az egyedi színvilág és a témaválasztásom. Mostanában a cinóberből fogy a legtöbb, meg az égszínkékből. Irma néni kedvence a Hűtlenek álma. Tényleg nem rossz. Érintett vagyok. Soha nem mondtam el Julinak, de az első hetekben egyszer én is megcsaltam őt. Valahogy megijedtem tőle. Tökéletes volt, én meg gyáva. Kölcsönkenyér visszajár. Így, vagy úgy. Én kire kacsinthatnék.

Kicsit zajos szomszédok lettek az utóbbi időben. Hiányolták az unokákat, végül befogadtak egy Border Collie-t. Megkérdeztek engem is, jöhet-e. Szeretem a kutyákat. Foltos különleges. Talán öt éves lehet. A legszebb férfikor egy kutya életében. Az egész test hullámzik a boldogságtól, amikor Feri bácsival sétára indulnak. Az utóbbi hetekben párszor én is levittem Foltit, kora reggel. Irma néni vidámsága csillog a szemében, a farkát pörgeti, csapkodja körbe, tapicskol a mellső lábaival, amikor a kezembe veszem a pórázt. Mosolyognom kell, nincs mese. Beszélgetek vele útközben, nem titok. Tapintatosan vakkant, ha ahhoz a részhez érek, amikor a lelkem meztelenül ácsorog a hűtlenségen rajtakapott, imádott nő előszobájában. Egy kutyával ilyesmi nem fordulhat elő, a gyávaság talán, a hűtlenség soha, ezért fontos alaposan körbejárnunk ezt a témát. Szerintem sikerült. A foltok időnként megszaporodnak, a fekete-fehérek közé szép cinóbervörös és tengerészkék keveredik, ahogy a padlón felejtett festékpalettán hempereg. Nem hagyja, hogy kimossam a szőréből, nagyokat ugrál örömében, gondolván, simogatás jön. Végül a vendégfoltok rászáradnak. Színes kutyával szaladgálok a Városligetben, na és. Kár, hogy kora reggel csak néhány futóval találkozom, a gyerekek értékelnék a látványt. Folti nem érti a védekezés lényegét. A járványhelyzet is hidegen hagyja, úgy vettem észre. Amikor meglátja rajtam a fekete maszkot, hangos ugatásban tör ki. Talán kölyökkorában túl sok akciófilmet nézett. Folti az örökmozgó, vibráló, vicces kutyus, nem hazudtolja meg fajtája jegyeit.

Most sem hagyja, hogy sokáig nyűglődjek, hallom, ahogy kilöki magát a résnyire nyitva hagyott bejárati ajtón, és nyüszítve rohangál fel-alá. Valami történhetett. Foltos mindent sokkal előbb megérez. A folyosót lezáró zöld vasrács rúdjai közé nyomja szűkölő fejét, aztán megpördül és visszairamodik Irma nénihez, aki a nyitott ajtóból aggódó arccal figyeli, mi baja lehet ennek a bolond kutyának. Felkapok egy kabátot, kijönnek a többiek is a kétségbeesett vinnyogásra. Kérdezem, mi van, mindenki tanácstalan. Hiába nézelődünk lefelé a korláton kihajolva, nem látunk semmi gyanúsat. Foltos nem nyugszik meg, már mindannyian próbáljuk csitítani, megveregetem a hátát, kétségbeesetten néz rám. Foltikám, nem tudok kutyául, ne haragudj, mondom neki, mi a fene történt, nézek vissza kérdőn. Újra rohangálni kezd Irma néni és a rács között. A harmadik lakás ablakából rálátni az egész utcára. Beszaladnak, kinéznek, semmi. Hol van Feri bácsi, kérdezem hirtelen eszmélve. Kicsit lement levegőzni, válaszol Irma néni remegő hangon, rájön mire gyanakszom. Gombóc nő a gyomromban, ahogy Foltosra nézek. Talán két perc sem telik el, csapódik a nehéz kapu, valaki határozott léptekkel jön felfelé. Nem lehet az öreg. Folti szerint sem. Egy rendőr áll meg a rács előtt, nézné a neveket a csengő mellett, de akkor már mindannyian ott tolongunk előtte, meglepetésében hátra is lép. Itt lakik Bartus Ferenc? – kérdezi köszönés nélkül. Nyitom a rácsot, Irma néni sápadtan válaszol. A férjét bevitte a mentő a Honvéd kórházba, közli a hűvös hang. Megbotlott a zebrán és elütötte egy autó. Könnyebb sérülései vannak, mondja ki végül a felszabadító mondatot, hogy nem tudtad volna ezzel kezdeni, a rohadt életbe, gondolom dühösen. Irma néni arcába lassan visszatér az élet, de még mindig búzavirágkék a szeme, vagy inkább tengerészkék. Mi lesz most, be sem lehet hozzá menni. Ezen a számon tudnak érdeklődni, nyomja a férfi Irma néni kezébe a papírt, amit a mentős adott neki. Talán fel sem tűnik senkinek, hogy a rendőr már egy ideje elment, csak állunk a folyosón, lesújtva. Folti valamelyest megnyugszik. Megérezted öreg, guggolok le hozzá, befúrja a fejét a kabátom alá. Nem lesz semmi baj, suttogom a fülébe. Körbenyalja az arcomat.

Irma néni minden nap telefonál a kórházba. Feri bácsinak eltört a bal csuklója, kisebb zúzódásokkal a combján és egy vékony repedéssel a bordáján, de megúszta. Az osztályos nővér szerint pár nap és hazajöhet. Sokáig nem tartják bent, kell a hely. Minden reggel elviszem Foltost sétálni. Várjuk haza Feri bácsit mindannyian. Én pacalt főztem még tegnap este, a kedvencét, Irma néni almás pitét sütött. Kettő körül kell érte menni a kórházba. Addigra a zárójelentés is megvan. A negyedik szomszéd bevállalja. Hallgatag építészmérnök, megbízható, rendes pasas, ő lakik a folyosó másik végén. Tizenegy körül megszólal a vezetékes telefon. Éppen Irma néninél ücsörgök. Foltos a székem mellett szunyókál. Ő is odavan a pacalért, és hármasban gyorsabban telik az idő. Irma néni felveszi, hosszan hallgat, csak annyit tud mondani a végén, hogy viszonthallásra. Nézek rá feszülten, már megint a gombóc, Foltos is felemeli a fejét. Belázasodott, nyögi ki sóhajtva, ma reggelre magas láza lett, fejezi be pityeregve a mondatot. Csöndben ülünk, nem is tudom meddig. Felhívom a gyerekeket, szólal meg végül, praktikus üzemmódra kapcsolva. Rendben, mondom, nem lesz semmi baj. Próbálom megnyugtatni, de abba is hagyom, mert hallom a hamis csengést a hangomon. Szóljon Irma néni, ha kellek. Foltos nézi, ahogy elindulok az ajtó felé. Felugrik, aztán mégis visszaül. Okos kutya. Irma néninek szüksége van rá, most különösen. Az idő észrevétlenül várakozik.

Feri bácsi már negyedik napja lázas. Nem tudok dolgozni. Foltos gyakran átkéredzkedik, visszaterelgetem, van apropója, hogy átmenjek, nem akarom Irma nénit egyedül hagyni. Ülünk a félhomályban. Sikerül egy ismerőst felkutatnunk, akinek a bátyja orvos a Honvédban. Megígéri, hogy ránéz Feri bácsira. Este nyolc körül csörög a telefon. Folti a térdemre hajtja a fejét, csak néz szomorúan, halkan nyüszít és megremeg. A doki az. Irma néni ül összeroskadva a kopott, sárga fotelben. Várom, hogy megszólaljon. Ferit átvitték az intenzívre, nyögi ki zokogva. Rendbe fog jönni, suttogom, de ahogy ránézek Foltosra, nem folytatom. Másnap reggel telefonálnak a kórházból, Feri bácsi szíve nem bírta.

Felgyorsulnak az események. Az ikrek intézik szűk családi körben a temetést. Megbeszélik, hogy Irma néni felváltva lakik majd náluk. Beleegyezik mindenbe, talán fel sem fogja szegénykém, mi zajlik körülötte. A kutyát nem tudjuk befogadni anyuka, simogatja meg a hátát az egyik fia pakolás közben. Erre egy kicsit magához tér, praktikus üzemmódra kapcsol, mint mindig, amikor valamit meg kell oldania. Én kint állok a folyosón, éppen a cigerettámat sodrom. Hallok mindent. Foltos a lábamnál fekszik. Irma néni kilép hozzám, int, hogy hajoljak le. Két fejjel vagyok magasabb nála. Suttog a fülembe. Csillagom, befogadod ugye Foltikát, én csak folyton siratnám Ferit, ha velem marad. Olyan jól megvagytok. Könnyes a szeme, most egészen fakókék, megszorítom a karját, átölelem a törékeny testet. Bármikor meglátogathat bennünket Irma néni, ha vége ennek a hülye járványnak, teszem hozzá a gombóccal a gyomromban. Elég már ezekből a nyomorult gombócokból. Induláskor Irma néninek adom a festményt, amelyiket a legjobban kedveli, a legcinóbervörösebbet. Talán egyszer sokat ér majd, mondom erőletett vidámsággal. Meg kell ígérnem, hogy havonta telefonálok, fotót küldök az új képekről, és persze Foltiról.

Foltossal valami újba kezdünk. Kifeszítem a vásznat. Az érzelmek hullámtermészete. Ezúttal előbb van meg a cím, mint a kép. Kinézek a műterem ablakán, az ég búzavirágkék. Hirtelen meglátom, ahogy Feri bácsi alig kivehetően felhúzza szemöldökét.

Igenis, van rá bizonyítékom, mondom neki. Az érzelmek interferenciája. Az interferencia hullámjelenség, csillogtatom a tőle felszedett tudásomat. Nem válaszol. Tessék, igazam van.

Mi más van, ha nem interferencia, Irma néni és közted, ti vagytok rá a bizonyíték.

Juli fotóját bámulom. Ha volt is hullámjelenség, inkább gyengítettük egymást. Folti zizeg körülöttem, játékosan belecsíp a vádlimba, azonnal fejezzem be a merengést.

Az egész kutyafarok aranysárgán rezeg. Legújabb festékes tubusom bánja. Én nem.

Hempergünk az ócska rongyszőnyegen.

Fotó: Canva


396 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése